Egy álom megvalósulása, a közgazdászból lett tervező

Rónai Alexandra és GáborMűvészi tehetséggel megáldott közgazdász, vagy a közgazdaság tudományában is jártas művész? Mindkettő. Rónai Alexandra egyszerre racionális üzletasszony és a szépségre nagyon is fogékony alkotótehetség. Ugyan csak néhány éve tervezi káprázatos egyedi ékszereit, mégis munkái úgy foglalják magukba a minőséget és a finom eleganciát, mintha évtizedek óta csak a tervezésnek élne.

B.L.: Mikor és hogyan kerültél az ékszerek világába?

R.A.: Egészen fiatalon, alig pár évesen, mivel a család fémjelzi az Uránia Záloghitel ZRónai familyrt-ből kivált Royal Záloghitel Zrt-t, amely számos budapesti üzletével a magyarországi piac meghatározó szereplője. A vállalatalapításnál természetesen még senki sem gondolta, hogy húsz évvel később én leszek a cégvezetője. Hatévesen már ruhák tervezésével foglalkoztam és ezt a szenvedélyt felnőttként is megőriztem, ugyan nem lett belőlem ruhatervező, de a saját esküvőmre én terveztem a menyasszonyi ruhámat, amit Héjja János tervező szalonja készített el. Szüleim tudták, hogy pusztán tervezésből, alkotásból nehéz megélni, ezért fokozatosan a közgazdaságtan felé tereltek. Miközben végeztem az iskoláim, továbbra is ott munkált bennem az alkotókedv, nemcsak ruhákat álmodtam meg, hanem lakberendezői vágyaimat is igyekeztem hasznosítani. A család racionalitása és a közgazdász gondolkodás megtette hatását, csak akkor engedtem nagyobb teret a művészetnek, amikor már biztos lehetőségem volt arra, hogy alkotásaimban mások is maximálisan megtalálják örömüket.

B.L.: Melyik a kedvenc drágaköved és miért?dinnye turmalin

R.A.: A turmalin, mert a színek változatait kínálja – néha egyetlen kőben. Egy olyan világban, ahol a divat gyorsan változik, a turmalin különféle formákban nagyon népszerű lehet. Igazából a modern idők egyik drágaköve. A nyugati világ 1703-ban ismerkedett meg ezzel a különleges drágakő családdal, amikor a hollandok elkezdték Srí Lankából importálni. Jelentése színkeverék, nem véletlen, hiszen a természetben a turmalin az egyik legváltozatosabb színű ásvány. Az ékszeriparban csak a drágakő minőségű ásványokat használják fel. A leginkább keresett színeknek az ára az utóbbi pár év alatt legalább megháromszorozódott. A színskála az átlátszó fehértől a feketéig tart, és természetesen izgalmasabbnál izgalmasabb színeken vándorol át: a zöld, vörös, kék, lila, sárga árnyalatain át a különleges, több színű turmalinokig. A legjobban ismert színösszetétel a dinnyeturmalin, amelyben a kristály belseje rózsaszínű és a kérge zöld, vagyis úgy néz ki, mint a görögdinnye keresztmetszete. A színkombinációk nagyon sokfélék, és vannak kristályok, amelyekben a színek elkülönülnek egymástól, míg másokban csak árnyalati eltérések vannak.

Minél jobb a színkontraszt és tisztább a kő, annál értékesebb. Egy valódi dinnyeturmalin igen magas árat is elérhet. Ezek a drágakövek nagyon népszerűek a vásárlók között, és minden egyes kő egyedi a színeinek a számában és az árnyalatokban. Hát nem lenne csodálatos egy teljesen egyedi nyakéket vagy gyűrűt terveztetni belőle?

B.L.: De, mindenképpen. Mikor tervezted az első ékszeredet?

R.A.: Körülbelül 8-9 évvel ezelőtt, egy gyűrűt, amit akkor még igazán csak saját magamnak álmodtam meg, de amint elkészült, sokaknak felkeltette az érdeklődését és végül a szó szoros értelmében „lebeszélték róla” és eladásra került. Mostanában viszont már elsősorban az ügyfelek részére készülnek az ékszerek, mégpedig professzionálisan olyan olasz mesteremberek kezei között, akik korábban már több világhírű cég számára is készítettek ékszer kollekciókat.

B.L.: Van olyan ékszer, amihez különleges emlék köt?

R.A.: Most is találhatunk a szalonban egy kivételes történetű gyűrűt, amelynek közepén egy tökéletes minőségű 1,0 karátos gyémánt található, mely kisebb, összességében 0,45 karát gyémánttal lett elegánsan körbefonva. A gyűrű íves kialakítása fehér és rózsaszín arany kombinációjában pompázik. Ennél a darabnál az inspirációt egy beszélgetés adta: egyik ügyfelünk egyedi gyűrűt szeretett volna magának terveztetni és készíttetni. A hölgy végül egy másik ékszer mellett döntött, de annyira megtetszett a gyűrű stílusának és kialakításának ötlete, hogy újraterveztem egy kis változtatással, majd legyártottuk. Ez volt az első alkalom, hogy nemcsak az ügyfelek részére, hanem az üzlet részére is készült egy saját tervezésű darab. Azóta is így készülnek a darabok, de azért főleg, megrendelésre találom ki a legújabb ékszereket, szem előtt tartva az ügyfél igényeit, lehetőségeit és személyiségét.

B.L.: Ma már a megrendelések egymást követik, tegnap gyűrűt terveztél, holnap lehet karkötőre kérnek majd fel. Szívesen foglalkozol lakberendezéssel is, ha akad egy kis időd a tervezés és az ékszerüzlet vezetése mellett – az exkluzív üzlet az Operaház baloldalánál a királylépcsőjével szemben található és nemcsak otthonodat, nyaralóitokat rendezted be önállóan, hanem az említett Royal Diamonds ékszerszalont is, amely belső terének kialakításával európai viszonylatban is könnyedén megállja a helyét.

R.A.: Külön érdekesség, a kirakatban és a helyiség falain elhelyezkedő vitrinek speciális kialakítása, így teremtve lehetőséget, hogy egyszerre csak egy bizonyos ékszertípusra koncentráljon a még csak szemlélődő látogató.

B.L.: Remek ötlet, hiszen könnyen teremt intim találkozást drágakő és vásárlója között, már a kezdeteknél kialakítva közös párbeszédüket.

R.A.: De említhetnénk még a lámpák elhelyezéséből születő csodás fény-árnyék játékot, ami így önkéntelenül vonzza a szemet a kiállított ékszerekre, vagy a klasszikus és modern elemek keverékének harmóniáját a székekben, tükrökben vagy éppen a különböző burkolatokban. Ha jobban belegondolunk, az ember jelleméről is sokat elárul, hogy milyen tárgyakkal veszi körül magát, hogyan helyezi el őket a térben, egyáltalán milyen esztétikai arányokkal dolgozik. A letisztult formákat kedveli, vagy a klasszikus eleganciát?RoyalDiamondsSzalon_5309

B.L.: Valóban, a személyiségednek az eleganciája tükröződik vissza a Royal Diamonds Ékszerház berendezésén: mindenütt a klasszikus és a modernség bájos összhangja és a harmóniája uralkodik. Ez az összhang és harmónia jellemez, kedvességeddel és közvetlen stílusoddal azonnal barátságos légkört teremtesz magad körül. Nem csoda, hogy vendégeid órákat töltenek itt egy-egy vásárlás során, és persze újra és újra visszatérnek. De nemcsak érett és kiforrott ízlésvilággal rendelkezel, hanem pontos szabályokat is betartasz a tervezést illetően.

R.A.: Igen, számomra a legfontosabb tervezéskor, hogy kizárólag minőségi ékszereket vagyok hajlandó tervezni, de a megfelelő ár–érték arány biztosításával az ügyfeleim számára. Ez kezdődhet pár százezer forintnál, és végződhet akár öt-Rónai Alexandra az üzletbenhatszázezer dollárnál is, ahogy az ügyfél kívánja. Már említettük, hogy ékszereimet mindig a megrendelő egyénisége határozza meg, tudnom kell, hogy milyen kövek illenek hozzá, mert mindenkinek megvan a saját stílusához illő drágaköve, nemesféme és gyöngy kombinációja. (A gyémánt és gyöngy kombinációja amúgy a kedvencem.) Ezért is kell beszélgetni hosszan egy-egy tervezés alkalmával megrendelőimmel, szeretném őket minél jobban megismerni, hogy a később elkészült ékszer tökéletes összhangban legyen viselőjével.

B.L.: Munkáit és őt magát megismerve, akár merészen kijelenthetjük azt is, hogy eljön az az idő, amikor Európából vagy a világ más tájairól kifejezetten csak azért érkeznek ügyfelek Magyarországra, hogy Rónai Alexandra tervezzen számukra új ékszereket.

R.A.: Nagyon remélem és köszönöm szépen! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.