Belépő a királyi lépcsőn

SZJ_7401Múlt héten szemtanúi lehettünk az idei év eddigi legnagyszabásúbb nyárindító partyjának, ahol világmárkák és a budapesti élet meghatározó szereplői találkozhattak a belváros szívében, a történelmi múlttal rendelkező Operaháznál. Kellemes nyáresti éjszaka volt, piros ferrarik, elegáns hölgyek, csillogó ékszerek, finom magyar pálinkák, nemes olasz proseccok, hangulatos zenék és sikeres tervezők ruhái vonultak fel a Királyi lépcsőn. Reméljük sikerül hagyományt teremteni és minden évben így indulhat el a nyár!

Kezdjük egy kis történelemmel. A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. ferrari15szeptember 27-én került sor Ferenc József császár jelenlétében.  Ybl Miklóst építészt bízta meg a tervezéssel, de két kitétellel. Az egyik, hogy kisebb legyen, mint a bécsi Operaház, a másik, hogy rendelkeznie kell egy külön királyi bejárattal, ami egyenesen a királyi páholyhoz és külön termeihez csatlakozik. (A mai Székely Bertalan különterem).  Ennek több oka is lehetett, nem szeretett volna találkozni a “néppel” illetve, mikor fontos vendégeket hívott meg, számukra is szerette volna biztosítani a zavartalan érkezést és feljutást a páholyba. Az Operaház megnyitójára Ferenc József külön delegációval és hat lovas hintóval érkezett, a mai Bajcsy-Zsilinszky útról, majd Lázár utcán keresztül, a Dalszínház utcába, egyenesen a királyi lépcső feljárója elé. A mai napig állami főméltóságok és külföldi díszvendégek fogadására használják ezt a különleges bejáratot.

ferrari18Erre az estére lezárták az utcát és a királyi lépcsőt is, hogy mindannyian, ha csak egy estére is, de királyi főméltóságnak érezhessük magunkat. Történelmi és egyben exkluzív hangulat járta át a Dalszínház utcát. 12 Ferrari érkezett meg tekintélyesen, Rónai Gábor a Royal Diamonds részéről és dr. Kulcsár Tibor a Kulcs-Soft nevében mondott megnyitó beszédet, majd az ország legjobb férfi swing énekesétől hallhattunk kellemes dallamokat, miközben a Marton-Végső tervező páros és az ifjú indiai tehetség Stan Ahuja ruháit csodálhattuk meg. Fellépett még az este folyamán egy méltán elismert, világsztárokat is kísérő büszkeségünk, Nyári Károly zongoraművész és énekes. Ahogy mondani szokták, a tehetség nem jár egyedül, ezért két gyönyörű és tehetséges lányától, Edittől és Alíztól is meghallgathattunk néhány világslágert. Csak erre az estére a COSCIA ékszerház is elhozta legújabb kollekcióját, különleges gyöngysorokat, arannyal és drágakövekkel, teljesen újragondolva. Felejthetetlen éjszaka volt, egy igazi ékkő, a városi élet színpadán.

 

<iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/f6C5TN4UKJc” frameborder=”0″ allowfullscreen></iframe>